Bodóháza, 2011. november 18.
Vásárhelyi Pákozdy Ferenc (1904-1970)
/a sakkozó debreceni emlékeinek nyomában…/

 

A debreceni sakktörténet kiváló ismerői Balogh Sándor Fide-mester, sakkedző és Szilágyi Sándor Levelezési mester, sakktörténész internetes blogjukban (sakk-mester.blog.hu) több cikkben is foglalkoznak egyesületünk névadójával Vásárhelyi Pákozdy Ferenccel, aki városunkban eltöltött évei után Debrecenben telepedett le. Ezekben az írásokban a vásárhelyi sakkozók is érdekes, momentumokkal gazdagíthatják ismereteiket. Az általam feltalált cikkekben rövidítéseket nem eszközöltem, mert igen értékesnek és olvasmányosnak tartom ezeket, csupán vastagon szedtem azokat a részeket, amelyekben konkrétan Pákozdyról van szó.

Életének 97. évében 2011. augusztus 16-án Debrecenben elhunyt Tóth Endre, József Attila – díjas költő. Legjobb barátja, kor- és költőtársa volt Pákozdy Ferencnek, akit hosszú élete során soha nem felejtett. Visszaemlékezéseiben /Kortársaink, barátaink. Debrecen 1986./ talán ő mondja el fájó őszinteséggel legszebben nekünk, ki volt Pákozdy Ferenc.

„Nem tudok Pákozdy Ferencről szabályos emlékezést írni. Nem tudok róla elfogultság, megindultság és keserűség nélkül szólni. Nemcsak költőtársunk volt, sorainkból messze kimagasló lírikus, hanem ritka s az életben alig föllelhető, mindig s bármilyen bajunkban segítségre kész barát! …

…Elpusztulása olyan fájdalmasan érintett, hogy fizikai hiánya miatt sokáig szenvedtem. Halála óta kerülöm a nekem oly kedves Darabos utcát, ahol Csokonai, Ady és Tóth Árpád után ő is lakott. Színes, szellemes egyénisége elmúltával szürkébb és szegényebb lett a környezetünk…

… Talán az utolsó magyar polihisztort vesztettük el benne. Diplomája szerint jogász volt, zsenialitása jogán poéta, mellékesen első osztályú sakkozó, hivatala szerint könyvtári szakreferens!!

Úgy gondolom, a sakkozóra való utalás nem véletlen. Már csak azért sem, mert neves irodalmárok sem feledkeznek meg erről, a sakkozóra is emlékeznek később, részletesebben elemezve a nemes játékhoz való vonzódását. Megérezték azt, hogy „Ferkó” (gyakran így szólították) életében a sakk halálosan komoly játék, majdnem egyenrangú művészet volt a poézissel.

Pákozdy Ferenc több mint 40 éve halt meg. Fiatal sakkozóként ismerkedhettem meg vele az 1969. évi városbajnokságon. Versenysakkozóként nekem is a sakk körül forgott a világ, így „csak mellékesen” tudtam róla, hogy költő (is)! Szuggesztív egyénisége, különlegessége engem is lenyűgözött, ahol ő megjelent, arra oda kellett figyelni.
Halála után – az elmúlt évtizedekben – már jobban odafigyeltem költészetére, igyekeztem mindent megtudni róla. A négy évtized hosszú idő, emléke elmosódik, fiatalok már a sakkozót nem ismerhetik.

Az irodalomban Pákozdy Ferenc ma is élő. Költészetét, műfordításait kötetei és tanulmányok őrzik. De mi őrzi a sakkozó emlékét? Sakktörténelem aligha, mert az nincs. Sakkozótársai? Csak néhányan élnek már. Itt vagyok én, aki oly sok időt tölthettem el hiába – szembesülök vele, hogy mily keveset tudok róla. Ezt a keveset oszthatom meg most az olvasóval…

Sétára indulok 2011. nyarán Debrecenben, hogy találjak valami nyomát „hősünknek”. A múltról írok, s hogy blogolvasónk az unalomtól el ne aludjon – vagy máshova kattintson – egy „feleselő” sétára invitálom, mint T. S. Eliot – Alfred Prufrok szerelmes énekében. Ez már érdekesebbnek tűnik, „induljunk el – te meg én… Alkonyatok, kis kertek és frissen locsolt utcák után”…

Sakkozók vagyunk (pontosabban én csak voltam, jogosan igazítod helyre) és ha érdekelne a sakktörténelem (de nem érdekel…) tehetnénk egy sétát (utálok gyalogolni…) a Darabos utcán (de miért pont itt?...) Itt lakott hajdan Csokonai, Ady, Tóth Árpád és …(van valami közöm hozzá? Mintha lebontották volna a lakásokat…).

Ha lenne időnk, (nincs, mindig van fontosabb) végigsétálhatnánk (hamar fáradok, miért nem jár itt villamos?...) ráérősen, (de én mindig sietek) egyenes derékkal, (de nehéz, egész nap ülök és görnyedek…) fejünket felemelve, (hű, de merev a nyakcsigolyám, már meszesedik?) megállhatnánk a 61-es számú lakóház előtt. (végre! kifújom magam). Szemünk fénylő sugarát magasba emelnénk, (hűha, egész nap a számítógép monitorát bámulom!) észrevehetnénk (de rövidlátó is vagyok, miért ilyen árnyékos ez az utca?) egy emléktáblát. (Hogy? Nem látom tisztán, rá lehetne kattintani még 50%-os nagyításra?...) Elgondolkozhatnánk (aligha, a napi programozástól és játékoktól fáradtan…) és töprenghetnénk (azon, hogy nem jöttem rá a matt 3-ban a megoldásra?) azon, hogy a tábla szerint itt élt, dolgozott és sakkozott Pákozdy Ferenc.

Oké – mondod – akkor ez megvan. Megyek is, mert nagyon eltelt az idő. – és el is tűnsz a Honvéd utcai villamosmegálló felé…

„Nem így képzeltem el,
Egyáltalán nem így képzeltem el.” – visszhangzik még bennem Eliot, majd egyedül maradva átváltok e terhes „királyi többesről” egyes számú gondolataimra.

Debrecen Műemléki Bizottsága és Önkormányzata jelölte meg a lakóházát nagyra becsült költőjének, aki 18 évet élt itt.

Mi sakkozók is méltán lehetünk rá büszkék: „Feri bácsi” az egyetlen versenysakkozónk (!), akinek emléke így is megmarad!

Talán többen is észre fogjuk venni…

Szülővárosa, Hódmezővásárhely sem felejti: utcanévvel és sakkegyesülettel (!) emlékezik rá; nemrégen sakkcsapatuk felvette a Vásárhelyi. Pákozdy Ferenc Sakk Sport Egyesület nevet.

Eredményes városi sétám végén, a versenysakkozó eredményei után kutatva fellapozhatom (?!) Debrecen – soha meg nem írt – sakktörténetének lapjait és közzétehetem csapateredményeit.

A D. Vörös Meteor és a DEAC két rivális sakkcsapata volt Debrecennek, és 1965-66. évben az egyetemista csapat is felkerült az első osztályba. Hogy 1962-ben Feri bácsi miért igazolt át az egyetemhez, (munkahelye ott volt!) ma már kideríthetetlen. 1967-ben visszaigazolt, de ekkor már nem volt aktív játékos, már kevés időt tölthetett Caissa istenasszonyával. Amikor 1969. telén megbetegedett, betegségét már egyre inkább vele töltötte. A Darabos úti lakása „sakk-klubbá” változott. Nap mint nap kérte sakkbarátait, hogy jöjjenek, és végeláthatatlan snellpartikat játszottak „mindhalálig”. Viaskodott az infarktussal, a tollat nem tette le, „Infarktus 110” versében így búcsúzott:

„Kora tavaszra kinyílnak a fák,
vállalkozik a város, a világ.
Lehet, hogy akkor én már nem leszek,
csak sürgő-forgó karok, hős kezek,
s két néhai darabos utcai;
boldog Ady, boldog Csokonai.”

1970. május 11-én ment el. A debreceni köztemetőben díszsírhelyen alussza örök álmát.


A sors üldözöttje volt, mégis mert szeretni, s ha sakkban egy szép kombival nyertem ellene, mosolyogva, jó szívvel biztatott.

- Ugye Ti is nap mint nap tapasztaljátok
mily kevés az ilyen Ember a 7 milliárdból -
A legkedvesebb, legsegítőbb és a legönzetlenebb "tanítóm" volt.
Szilágyi Sanyi barátomnak gyakran fölemlegetem.
Nem hal meg az, ki valaki szívében él!
Költő volt, lírai lélekkel megáldva. Ismerjétek meg egy szonettjét.

Mint ahogy szép, holt gyermekét,
a sírbul is kiásná anyja,
hogy színnek, hangnak viszaadja,
úgy hajlok, mozdulok feléd...

Ó földnek, csöndnek súlya rajtad,
szemed merev, mint szobroké,
színeket én szórok belé,
s lehelletemtül nyíljon ajkad...

és sírjából a hallgatásnak,
véres körmökkel is kiáslak,
viszlek, ragadlak, fénybe, fel...

és én legyek, ki felemel,
hogy élj, magadért, magamért is,
veszendő, gyászos lelkemért is...

(Pákozdy Ferenc: ÖT SZONETT IV.)



Pákozdy Ferenc csapatbajnoki eredményei


(sorrendben: évszám, osztály, csapat neve, táblaszám, játszmaszám,
győzelem, döntetlen, vereség, pont, % feltüntetve)

 

év osztály csapat táblasz. játszm. győz. döntl. vereség pont %
1957/58 OB I. D.KASE 7-8 9 0 4 5 2 22
1958/59 OB I. D.Vörös Meteor 8 5 1 3 1 2,5 50
1959/60 OB I. D.Vörös Meteor 11-12 12 7 3 2 8,5 71
1960/61 OB I. D.Vörös Meteor 8-9 13 1 6 6 4 31
1961/62 OB I. D.Vörös Meteor 8 5 1 1 3 1,5 30
1962/63 OB II. DEAC 4 7 1 3 3 2,5 36
1963/64 OB II. DEAC 9 6 3 2 1 4 67
1964/65 OB II. DEAC 7-8 13 6 7 1 8,5 65

Debrecen sakkünnepe

IV. Asztalos Lajos emlékverseny Debrecen. 1961. VII. 15-30.

 

Várossá nyilvánításának 600. évfordulóját egész évben tartó, gazdag színes programokkal ünnepelte Debrecen. Nagyvárosunk ünnepét élénk országos és nemzetközi érdeklődés is kísérte. E nemzetközi fénykoszorú egyik sugara a sakkozókra is esett a nemzetközi sakkverseny rendezésével. Sok időt vártak erre sakkozóink – 35 év telt el az első, 1925-ös verseny óta. Réthy Antal (1935-1994) a városi sakkszövetség titkára jól időben felismerte az évforduló adta lehetőséget és lépett. Már egy évvel korábban elnyerte a Debrecen városi Tanács VB támogatását, és felvették az ünnepi rendezvények közé a nemzetközi sakkverseny rendezését, amely jelentős anyagi kiadással járt. A fiatal vegyész doktor – aki negyedik éve volt a sakkszövetségünk vezetője – a debreceni sakkozást ekkorra már országosan is elismert jó pozícióba juttatta. Debrecennek már negyedik éve NB I-es sakkcsapata volt, és az Egyetem sakkcsapata 1961-ben felkerült a II. osztályba, öt egyesületben folyik oktatás, az egyetemen számos tehetséges fiatal sakkozik, közülük ez évben Nagy Béla mesterjelölt a hágai ifjúsági világbajnokságon játszik!


Réthy a Magyar Sakkszövetséggel harmonikus kapcsolatot épített ki, munkáját elismerik, országosan a legeredményesebb megyei sakkszövetség a hajdú-bihari. Nem csak a Városi Tanácsnál, hanem a városi nagyvállalatoknál – BIOGAL, GÖCS, Kenyérgyár – és az Egyetemen is jelentős anyagi támogatói vannak a sakkozásnak. Ezzel a háttérrel 1961 januárjában sikerült elnyernie az országos sakkszövetség támogatását. A főtitkár Flórián Tibor és az elnök Gábor Zoltán 1961 január 28-án érkezik Debrecenbe, és a jól előkészített tárgyalás eredményeként a IV. Asztalos Lajos emlékversenyt Debrecen rendezi. A versenyzők meghívását, utaztatását és a megállapodás szerinti támogatást az országos szövetség végzi, míg a verseny teljes rendezését, anyagi fedezetét Debrecen vállalja. Februárban már nyilvánosságra hozzák, hogy két nemzetközi nagymester, hat nemzetközi mester, öt mester és egy mesterjelölt alkotja a mezőnyt, közöttük két debreceni: Filep Tibor mester és Bánfalvi Sándor mesterjelölt szerepel. A minősítések alapján így a nemzetközi nagymesteri cím megszerzésére 9, míg a nemzetközi mesteri címhez 7,5 pontot kell elérni. Az eltelt fél évszázad indokolttá teszi, hogy a versenyzők adatait minősítését röviden ismertessem, hiszen ma már kevésbé ismert – a fiatal generáció által – vagy egyáltalán nem ismert sakkozókról van szó.

 

1 I. Boleszlavszkij szovjet nk. nm. 1950 1919-1977
2 Barcza Gedeon magyar nk. nm. 1954 1911-1986
3 V. Ciocaltea román nk. m. 1957 1932-1983
4 N. Padevszki bolgár nk. m. 1957 1933-
5 Szily József dr. magyar nk. m. 1950 1913-1976
6 E. Paoli dr. olasz nk. m. 1951 1908-2005
7 J. Lokvenc osztrák nk. m. 1951 1899-1974
8 Fazekas Sándor dr. angol nk. m. 1953 1898-1967
9 Haág Ervin magyar m.   1933-
10 A. Szuetyin szovjet m.   1926-2001
11 Pogáts József dr. magyar m.   1928-2004
12 Filep Tibor magyar m.   1935-
13 A. Tarnowski lengyel m.   1917-?
14 Bánfalvi Sándor magyar mj.   1914-1998

 

(Az ország megnevezése után a minősítés, annak megszerzésének éve, születési évszám, és a későbbi elhalálozás éve van megadva). A meghívásokat – Réthyvel egyeztetve – a Magyar Sakkszövetség intézte. Ha a címviselők születési évét megnézzük, aligha tévedünk abban, hogy az idős versenyzők meghívásával a fiatal mesterek címszerzését igyekeztek biztosítani. Hogy nagymesteri norma is elérhető legyen Debrecen részéről „csak” két játékos jutott versenyalkalomhoz és címszerzési lehetőséghez. Debrecenben ekkor csak Filep Tibornak volt mesteri címe, és mellette Bánfalvi Sándor vélhetőleg kiemelkedő levelezési eredménye alapján kapott bizalmat. A fiatalabb nemzedék címszerzési esélyeiről és Bánfalvi szerepléséről a Népsport 1961. július 29-i számában dr. Lindner László így ír:

 

„Az utolsó két esztendőben hazai versenyeken erősen feltört, de nem teljesen kiforrott stílusú Haág számára például kitűnő gyakorlat a debreceni erőpróba. Hasonló a helyzet a debreceni Fileppel is. Pogáts dr. évek óta megbízható versenyzőink közé számít, de az élvonalba nem tudott feltörni, mert nemzetközi egyéni versenygyakorlata kevés volt. Formája most kitűnő és az európai sakkcsapatbajnokságon elért eredménye után Debrecenben a nemzetközi mesteri címért versenyez. Kevesen ismerik a nyíregyházi Bánfalvi nevét, pedig egyáltalában nem tartozik a legfiatalabbak közé. Mint levelező sakkversenyző kitűnő eredményeket ért el, de mint gyakorlati sakkozónak, ez az első komoly versenye.”

 

Pontosításra szorul ebben a „nyíregyházi” jelző, mivel Bánfalvi 1957-ben végleg Debrecenbe költözött családjával és haláláig itt is élnek. Ma már csak három versenyző (Haág, Filep, Padevszki) él a mezőny játékosai közül, Tarnowski lengyel mester, hogy mikor hunyt el nem sikerült megtudnom. A külföldi játékosok utazását, helyszínre érkezését – kissé körülményesnek tűnik – a Magyar Sakkszövetség szervezte. Romániából, Ciocaltea volt az egyetlen, aki közvetlenül Debrecenbe érkezett. A két szovjet versenyző Moszkvából repülővel, a többiek vonattal Budapestre érkeztek. A hét játékos a sakkszövetségi kísérővel egyidejűleg vonattal érkezett meg városunkba. Ez évben már beüzemelte a második sínpárt is Debrecen-Budapest között a MÁV és a menetidő 3 óra 15 perc volt (!). Februártól már napi két járattal- 50 perces menetidővel - lehetett Debrecen-Budapest között repülővel (!) is utazni, talán ezt drágának minősítette a szervezőbizottság, vagy a szereplők nem vállalták a repülést (?). A megnyitóra minden készen állt és július 15-én 15 órakor Gábor Zoltán szövetségi elnök képviseletében megkezdődött a sakkünnep. Az akkori Vöröshadsereg u. 47. sz. alatti TIT díszteremben volt a verseny megtartva (Ma már átalakították, a terem a mostani Piac u. 45. sz. alatti OTP Bank melletti épületben volt.). A játszmákat demonstrációs táblákon követhették a nézők, a korabeli beszámolók szerint kitűnő körülmények között. „Mesés” nézőszámot közölnek az újságok: 500 néző volt szinte minden nap a fordulókon! A Sakkszövetség a rendezés jogát elsősorban a remélt nézőszám emelkedése miatt helyezte ide Balatonfüredről. A számítás bevált, a Tiszántúl fővárosának főnix madara két hétig ragyoghatott a város sakkozóira, akik fényes tanúbizonyságot tettek sakk iránti érdeklődésükről. A sakk szeretetében – ki kell emelnem – különösen az élen járt a díszelnökségben helyet foglaló vásárhelyi Pákozdy Ferenc költő és a sakkjáték szerelmese, aki ekkor még aktív versenyző is a Debreceni Vörös Meteor NB I-es sakkcsapatában! Barcza a Magyar Sakkélet hasábjain a versenyről írott beszámolójában „kulturális attasénak” nevezi. Az öt nyelven beszélő, ragyogó műveltségű költő valóban minden szabad idejét a verseny szervezésével töltötte, tolmácsolt, idegenvezető volt, és fordító, levélíró szerepét is ellátta, - úgy gondolom remekül érezte magát ebben a közegben! Ilyen népes sakk közönség még nem volt Debrecenben, s azon a forró júliusi délutánon a Shakespeare-t is fordító költő lelkében feltolultak és formálódtak a híres angol író királydrámájának közismert sorai: „York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át.” (Kiemelés a szerkesztőtől T.J.) Délután négy órakor megindultak a sakkórák, a 14 sakkharcos színre lépett és a hét demonstrációs táblán „nagyszámú érdeklődő közönség két hétig „néma csendben” követte a küzdelmet, de a győzteseknek mindig felcsattant az elismerő taps. Régen várt izgalmas forró sakknyár volt…

Keresés az oldalon



Bővített keresés

Támogatás

  • Támogassa Ön is a sakkot!

    Kérjük adója 1 százalékával támogassa idén a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesületet!   Adószám: 190-81898-1-06

Bejelentkezés