Budapesten 2013.március 27-30-a között rendezték meg a legjobb magyar fiatal sakkozók seregszemléjét. A közel 320 gyermek 7 fordulós 2x90 perc, + lépésenként 30 mp-es bónuszidővel megrendezett játszmákkal mérte össze erejét. Összesen 10 korcsoportban; 4 leány és 6 fiú; bonyolították le a küzdelmeket, melyek közül a legnépesebb mezőny a 10 éves fiúk (62 fő) és a 12 éves fiúk (67 fő) között jött össze. A verseny tétje az 1-10. helyek közé való bejutás volt, mert azok a játékosok akik elérték ezen helyek egyikét, bejuthattak az országos döntőbe! A 8 és 18 éves lányok kevesebben voltak a vártnál, így ők játék nélkül továbbjutottak a döntőbe, melyet júniusban a Balatonnál rendeznek meg.

Hódmezővásárhelyről 2 leány és 2 fiú indult a versenyen. Tőkés János oktató tanítványai közül a 10 éves lányok között induló Berkesi Tímea (Kertvárosi) az 5. fordulóig a továbbjutást jelentő 6-10. helyek valamelyikén tanyázott, ám ha szoros küzdelemben is, de elvesztette két utolsó játszmáját, így végül 12. lett.
Az egy korosztállyal nagyobbak, vagyis a 12 éves lányok között induló Illés Anna (Liszt Ferenc) nagy küzdeni akarásról tett tanúbizonyságot, ez azonban néhány partiban kevésnek bizonyult egy-két pontatlan lépés miatt! 2,5 pontos teljesítménye a 18. helyre volt elegendő!
A 12 éves fiúk között induló Varga Előd László (Bethlen Gábor) az elvárt teljesítményt hozva és ezáltal kellemes meglepetést okozva végzett a 39.helyen. Az 50 százalékos eredmény ebben az igen erős mezőnyben igen jónak számít, hiszen Előd még csak 8-9 hónapja sakkozik, így kellő szorgalommal és kitartással teljesítménye minden bizonnyal még javulni fog.

A legnehezebb dolga kétség kívül, az ugyanebben a korcsoportban induló Balázs Máténak (Varga Tamás) volt. Sajnos a második fordulóban elszenvedte egyetlen vereségét egy Élő-ponttal nem rendelkező (bár kétség kívül ügyes sakkozótól Magos Mátétól), ami egy ilyen rövid lefolyású versenyen végzetes, ha nem tud utána hibátlan mérleget produkálni. Bár gondolkodási idejét tekintve kijátszotta játszmáit, több partijában is jól állt, ellenfelei szívósan védekeztek, vagy mentő utat találtak a döntetlenhez. Máté 28. helye nem tükrözi játékerejét, ő ennél sokkal többre hívatott. Ha az utolsó már szinte megnyert játszmáját nyerésig fokozza 12 helyet ugrott volna előre, ami jobban tükrözte volna jelenlegi tudását.

A négy vásárhelyi versenyző mellett egy mindszenti, de vásárhelyen tanuló kislány is elindult a 14 éves lányok korcsoportjában. Tatár Kiss Szabolcs tanítványa Dawud Savannah Rose (Németh László) két győzelmet elérve 3 pontot gyűjtött, s ezzel a 15 fős mezőnyben 13.helyezést ért el.

 

A fiatalok versenyen játszott partijaikból mutatunk be néhányat.

 

Németh Csilla - Berkesi Tímea

Kettes huszárjáték                   [C55]

2013.03.27. 1.forduló

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Hf6 4.Hc3 Fc5 5.Hg5 0–0 6.Hxf7 Bxf7 7.Fxf7+ Kxf7 8.0–0 d6 9.d3 Fg4 10.Ve1 Hd4 11.Vd2 Fb4 12.a3 Fxc3 13.Vxc3 He2+ 14.Kh1 Hxc3 15.bxc3 Vd7 16.h3 Fxh3 17.gxh3 Vxh3+ 18.Kg1 Hg4 19.Fd2 Vh2# 0–1

 

Rokonay Szonja - Illés Anna

Bécsi megnyitás                                   [C27]

2013.03.28. 2.forduló

1.e4 Hf6 2.Hc3 e5 3.Fc4 Hxe4 4.Hxe4 d5 5.Fxd5 Vxd5 6.Hc3 Vxg2 7.Vf3 Vg6 8.d3 Hc6 9.Hb5 Fd6 10.Hxd6+ Vxd6 11.Vg3 Bg8 12.Fd2 Fe6 13.Hf3 Fd5 14.h4 0–0–0 15.h5 Bde8 16.Hh4 Fxh1 17.Vh3+ Kb8 18.Vxh1 Hd4 19.0–0–0 Va6 20.a3 Va4 21.b3 Vxa3+ 22.Kb1 Be6 23.Fc3 Ba6 24.Vd5 Va2+ 25.Kc1 Vxc2# 0–1

 

Németh Bálint (1447) - Balázs Máté (1690)

Aljechin védelem                                 [B03]

2013.03.29. 5. forduló

1.e4 Hf6 2.e5 Hd5 3.d4 d6 4.exd6 exd6 5.Fc4 Hf6 6.Hf3 d5 7.Fb3 Fg4 8.h3 Fh5 9.0–0 Hc6 10.Fe3 Fe7 11.c3 0–0 12.Hbd2 Be8 13.Be1 h6 14.Fa4 Fd6 15.Fc2 Vd7 16.b3 He4 17.Vc1 Hxc3 18.Fh7+ Kxh7 19.Vxc3 Kg8 20.Bac1 Fxf3 21.Hxf3 Fb4 22.Vc2 Fxe1 23.Bxe1 Be7 24.Vd2 Bae8 25.Bc1 Be4 26.Kh2 Vd6+ 27.g3 Vf6 28.Kg2 Ve6 29.Hh4 a6 30.Bd1 He7 31.Vc3 Vc6 32.Vd2 Ve6 33.Vc3 Bc8 34.Vb4 b6 35.Bc1 Hf5 36.Hxf5 Vxf5 37.Ff4 Be2 38.a3 g5 39.Va4 gxf4 40.Vxa6 f3+ 41.Kh2 Bxf2+ 0–1

 

Keleti Domonkos (1374) - Varga Előd László

Philidor-védelem                                 [C42]

2013.03.30. 7.forduló

1.e4 e5 2.Hf3 Hf6 3.Hc3 d6 4.Fc4 Fe7 5.0–0 0–0 6.d3 h6 7.Fe3 c6 8.Vd2 d5 9.exd5 cxd5 10.Hxd5 Hxd5 11.Hxe5 Hxe3 12.fxe3 Ff6 13.Hg6 Be8 14.Vb4 Hc6 15.Vb3 Vc7 16.Bae1 Ha5 17.Vb5 Fd7 18.He7+ Bxe7 19.Vb4 Hxc4 20.dxc4 Bae8 21.Va3 Vb6 22.Bd1 Bxe3 23.c5 Vxb2 24.Vxb2 Fxb2 25.Bxd7 Be1 26.Bxb7 Fd4+ 0–1

 

Keresés az oldalon



Bővített keresés

Támogatás

  • Támogassa Ön is a sakkot!

    Kérjük adója 1 százalékával támogassa idén a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesületet!   Adószám: 190-81898-1-06

Bejelentkezés