Mint a tavalyi évben, ezúttal is a Németh László Általános Iskola és Gimnázium adott otthont a 2012-13.tanévi városi Diák Sakkolimpiának, ahol 42 általános iskolás és egy óvodás korú gyermek ült a sakkasztalok mellé. A szép számmal megjelent érdeklődők és kísérők izgalmas csatáknak lehettek tanúi, aminek a végén örömtől és bizony, sírástól csillogó szempárokat is lehetett látni, ami jelezte, hogy a gyermekek nagy többsége igenis komolyan vette a vetélkedést. Az utóbbi idők legnagyobb gyermekversenyét Seres Imre, a rendező iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg. Külön megemlítette a sakk évezredes története mellett, annak külső és belső jellemformáló erejét, valamint azt az egyáltalán nem lebecsülendő tényt, hogy a 2013-14-es tanévtől kezdődően a sakk mint választható tantárgy bekerül a Nemzeti Alaptantervbe, így az iskolák beemelhetik kerettantervükbe.

A versenyt három korcsoportban rendezték meg:

1.korcsoport: (22 fő) 2004.01.01.-én, vagy azután születettek (versenyvezető: Tőkés János),

2.korcsoport: (13 fő) 2002.01.01.-én, vagy azután születettek (versenyvezető: Tatár Kiss Szabolcs)

3.korcsoport: (8 fő) 1998.01.01. és 2001.12.31. között születettek (versenyvezető: Ábrahám Zoltán)

Mindhárom csoportban együtt indultak a fiúk és a lányok, de külön értékelték azok teljesítményét. Az első két csoportot svájci-rendszerben, (azonos pontszámúak játszanak egymás ellen), a 3.csoportot körmérkőzéses rendszerben bonyolították le. Érdekesség, hogy mindhárom csoportot 100%-os teljesítménnyel nyerték meg.

Diák Sakkolimpia végeredmények:

1.korcsoport fiúk:

1.Lovászi Szabolcs (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. 2.a.) 7 pont, 2.Kiss Tamás (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. 2.b.) 5 pont, 3.Mag Gergő (Szent István Ált. Isk. 2.a.) 5 pont.

 

 

1.korcsoport lányok:

1.Gajda Gréta (Németh László Ált. Isk. 1.b.) 1 pont.

2.korcsoportos fiúk:

1.Balázs Máté (Varga Tamás Ált. Isk. 4.b.) 7 pont, 2.Lemaitre Lucien (Németh László Ált. Isk. 4.c.) 4 pont, 3-4.Pelyva Csaba (Németh László Ált. Isk. 3.c.) és Dawud Ayman (Németh László Ált. Isk. 4.c.) 4-4 pont.

2.korcsoportos lányok:

1.Illés Anna (Liszt Ferenc Ált. Isk. 4.b.) 5 pont, 2.Berkesi Tímea (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. 4.b.) 4,5 pont, 3.Karasz Éva (Kertvárosi Katolikus Ált. Isk. 3.b.) 1 pont.

3-4.korcsoportos fiúk:

1.Kovács Ákos (Bethlen Gábor Ref. Gimn. 7.a.) 7 pont, 2.Varga Előd László (Bethlen Gábor Ref. Gimn. 5.o.) 5,5 pont, 3.Kardos András (Liszt Ferenc Ált Isk. 8.b.) 5 pont.

3-4.korcsoportos lányok:

1.Dawud Savannah Rose (Németh László Ált. Isk. 7.b.) 3,5 pont.

 

 

 


Diák Sakkolimpia részletes végeredmény:

1.korcsoport

1.   Lovászi Szabolcs  7                             27.5         Kertvárosi 2.a.

2.   Kiss Tamás   5                             28.5         Kertvárosi 2.b.

3.   Mag Gergő  5                             25.5         Szent István 2.a.

4.   Zombori Zoltán 4.5                           27.5         Németh L. 1.b.

5.   Pásztor Levente 4.5                           27                          Németh L. 2.a.

6.   Kotormán Kristóf  4.5                           25                           Németh L. 1.b.

7.   Szabó Bence 4                             29                           Németh L. 1.b.

8.   Virág Attila  4                             24                           Németh L. 1.b.

9.   Perei Zoltán  4                             22.5         Kertvárosi 1.b.

10. Nagy Levente  3.5                           24                           Németh L. 1.b.

11. Dávid Péter 3.5                           23.5         Varga T. 3.a.

12. Németh Kristóf Dániel  3.5   22                           Kertvárosi 1.b.

13. Héjja Hunor 3.5                           19.5         Szőnyi B. 1.o.

14. Babka Balázs 3                             21.5         Varga T. 1.b.

15. Bocskai Gábor 3                             20.5         Kertvárosi 1.b.

16. Simon Levente 2.5                          22                           Németh L. 1.b.

17. Balázs Benedek 2.5                          21.5         Szőnyi B. 1.o.

18. Hegyes Gergő 2.5                          19.5         Brunszvik Teréz Óvoda

19. Kollár Dániel 2.5                          15.5         Németh L. 1.b.

20. Zsóri Levente 2                             19                           Kertvárosi 1.b.

21. Karasz Máté  1.5                          16                           Kertvárosi 1.a.

22. Gajda Gréta  1                             20                           Németh L. 1.b.
 


2.korcsoport

1.   Balázs Máté  7                             28                           Varga T. 4.b.

2.   Illés Anna       5                             17                           Liszt F. 4.b.

3.   Berkesi Tímea     4.5                          19.5         Kertvárosi 4.b.

4.   Lemaitre Lucien     4                             18                           Németh L. 4.c.

5-6.Pelyva Csaba  4                             16                           Németh L. 3.c.

5-6.Dawud Ayman    4                             16                           Németh L. 4.c.

7.   Fóris Márton     4                             12                           Liszt F. 4.a.

8.   Gera Szilveszter   4                             10                           Szőnyi B. 3.o.

9.   Légrádi András  3.5                          18.5         Kertvárosi 3.b.

10. Joó Bálint     3                             14                           Szent István 3.a.

11. Varga Milán   3                             12                           Liszt F. 4.o.

12. Kovács Némedi Máté   2                  10                           Németh 3.c.

13. Karasz Éva      1                             5                             Kertvárosi 3.b.


3-4.korcsoport


1.   Kovács Ákos       7                             Bethlen G. 7.a.

2.   Varga Előd      5,5                          Bethlen G. 5.o.

3.   Kardos András        5                             Liszt F. 8.b.

4.   Dawud Savannah Rose      3,5                          Németh L. 7.b.

5.   Vas Benedek      3                             Kertvárosi 5.b.

6.   Somogyi Gergő       3                             Liszt F. 5.a.

7.   Mucsi Péter     1                             Liszt F. 5.a.

8.   Gajda Márkó      0                             Kertvárosi 7.b.

 


 

 

Keresés az oldalon



Bővített keresés

Támogatás

  • Támogassa Ön is a sakkot!

    Kérjük adója 1 százalékával támogassa idén a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesületet!   Adószám: 190-81898-1-06

Bejelentkezés