A havazás sem tudta megállítani a Pákozdy Ferenc Sakk SE tagjait abban, hogy diadalt üljenek a Szegedi Maróczy Sakk SE IV. csapatán. A Koós Károly Kollégiumban megtartott rendezvényen kettős rangadó volt, hiszen egy teremben játszották a vásárhelyiek mérkőzése mellett a Maróczy SE III. – Röszkei SK III. összecsapást is.

Ádók János ügyes kombinációval gyalogot és minőséget nyert. Borsi Imre ezúttal döntetlent játszott a Vályi nővérek idősebbik tagjával Adéllal. Botka Péter szintén „mincsi” előnyt ért el rutinos ellenfelével szemben. A legtovább Ábrahám Zoltán játszott, aki előnyösebbnek látszó végjátékát döntetlenre adta a fiatalabbik Vályi nővér ellen. Sajnos Bene Zoltánnak ezúttal sem ment a játék. Ellenfele – Gyémánt Károly három vesztett parti után – most először győzte le. Tőkés Jánost ellenfele az inkább meglepő, mint jó „b4-es” megnyitásban vizsgáztatta – sikertelenül. Balázs Máté partijában nem volt kérdéses a győztes személye. Kovács Ákos ellenfele a középjátékban könnyűtisztet nyert, a játék innen már egyoldalú volt. A következő forduló két hét múlva lesz, amikor is a Szegedi Maróczy Géza SE III. számú csapata látogat el a Hódtó partjára.

Eredmények:

Maróczy Géza Sakk SE IV. – Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk SE            3 – 5

Szeged, Koós Károly Kollégium 2013.02.10.


Tornyai Jenő 1958 – Ádók János 2210                            0 – 1

Vályi Adél 1861 – Borsi Imre 2132                                 ½ - ½

Farkas János 1826 – Botka Péter 2142                           0 – 1

Vályi Blanka Borbála 1756 – Ábrahám Zoltán 1968          ½ - ½

Gyémánt Károly 1591 – Bene Zoltán 1810                       1 – 0

Tanács József 1402 – Tőkés János 1711                          0 – 1

Szegletes Zita 1249 – Balázs Máté 1690                          0 – 1

Boa Bence – Kovács Ákos                                              1 – 0

További eredmények a megyei I. osztályban

ASS-Makói SVSE III. – Röszkei Sportkör IV.                   5 – 3

Szentesi Sakk SE II. – Szentesi Sakk SE I.                 1,5 – 6,5

Maróczy Géza SE III. – Röszkei Sportkör III.                 3,5 – 4,5

Szatymazi Sakkbarátok Köre – Meritum Tisza-parti SI   1,5 – 6,5

Állás a 6. forduló után

1. Röszkei Sportkör III.                       30,5

2. Pákozdy Ferenc Sakk SE               29,5

3. Maróczy Géza SE III.                      29,0

4. Szentesi Sakk SE I.                       27,5

5. ASS-Makói SVSE III.                      27,5

6. Meritum Tisza-parti SI                     22,5

7. Maróczy Géza SE IV.                      20,0

8. Szatymazi Sakkbarátok Köre          17,0

9. Röszkei Sportkör IV.                       14,5

10. Szentesi Sakk SE II.                     14,0

A Szentesiek első csapata és a Röszkeiek 4. csapata 1 fordulóval kevesebbet játszott.


Tanács József (1402) - Tőkés János (1711)

Szokolszkij-megnyitás          [A00]

1.b4 d5 2.Fb2 Ff5 3.Hf3 Hd7 4.Hd4 Fg6 5.Hf3 Hgf6 6.He5 Hxe5 7.Fxe5 Hd7 8.Fb2 e5 9.a3 Fd6 10.e3 0–0 11.c4 c6 12.d4 e4 13.c5 Fc7 14.Fe2 Vg5 15.g3 h5 16.h4 Vh6 17.g4 hxg4 18.Fxg4 f5 19.Fe2 Hf6 20.Kd2 f4 21.h5 fxe3+ 22.fxe3 Ff5 23.Vg1 Bf7 24.Hc3 Baf8 25.Bf1 Hh7 26.Hd1 Hg5 27.Hf2 Hf3+ 28.Fxf3 exf3 29.Hg4 Fxg4 30.Vxg4 Bf5 31.Vg6 Vxg6 32.hxg6 Bg5 33.Bh3 Bg2+ 34.Kc3 f2 35.Bfh1 Fh2 36.B3xh2 Bxh2 37.Bf1 Bg2 38.Kd2 Bxg6 39.Ke2 Bg2 40.a4 g5 41.b5 g4 42.b6 a6 43.Fc1 Bg1 44.Fd2 Bxf1 45.Kxf1 g3 0–1

Ádók János (2210) - Tornyai Jenő (1958)

Angol megnyitás                [A13]

1.c4 e6 2.e4 d5 3.cxd5 exd5 4.exd5 Hf6 5.Hc3 Hxd5 6.d4 Fb4 7.Fd2 0–0 8.Fd3 Hc6 9.Hge2 Fg4 10.f3 Fe6 11.0–0 Fe7 12.Hxd5 Fxd5 13.Fc3 Be8 14.Hf4 Fg5 15.Hxd5 Vxd5 16.Fe4 Fe3+ 17.Kh1 Vd6 18.d5 He5 19.g3 Bad8 20.Vc2 Vh6 21.Bae1 Fb6 22.Fxe5 Bxe5 23.Fxh7+ Vxh7 24.Vxh7+ Kxh7 25.Bxe5 f6 26.Bh5+ Kg8 27.Bd1 g6 28.Bh4 Bd6 29.Be4 c6 30.Be6 Bxd5 31.Bxd5 cxd5 32.Bxf6 Kg7 33.Bd6 d4 34.Kg2 Kh6 35.f4 Fc5 36.Bd5 b6 37.Kf3 a5 38.Bd7 a4 39.g4 g5 40.f5 a3 41.b3 b5 42.Ke4 b4 43.Bxd4 Ff8 44.Kd5 Fe7 1–0
 
Botka Péter (2142) - Farkas János (1826)

Vezérgyalog megnyitás         [D03]

1.Hf3 Hf6 2.d4 d5 3.Fg5 Hbd7 4.Hbd2 c6 5.e3 h6 6.Fh4 g5 7.Fg3 Fg7 8.Fd3 Hh5 9.Ve2 Hxg3 10.hxg3 e5 11.dxe5 Hxe5 12.Hxe5 Fxe5 13.c3 Ve7 14.0–0–0 Fe6 15.f4 Fg7 16.f5 Fd7 17.e4 0–0–0 18.Vf2 Kb8 19.Bhe1 Vd6 20.Fc2 Fe5 21.Hc4 Fxg3 22.Hxd6 Fxf2 23.Be2 Fg3 24.Hxf7 Bhe8 25.Hxd8 Bxd8 26.exd5 Bf8 27.Be7 Kc8 28.dxc6 Fxc6 29.Be2 Fb5 30.Fd3 Fxd3 31.Bxd3 Ff4+ 32.Kd1 Bxf5 33.g4 Bf6 34.Be8+ Kc7 35.Bh8 Fe5 36.Bh7+ Kc6 37.Bh3 Bf2 38.B3xh6+ Kd5 39.Bxb7 a6 40.Bxa6 Ke4 41.Ba4+ Kd3 42.Bd7+ Ke3 43.Be7 Bd2+ 44.Ke1 Bd5 45.Bd4 Ba5 46.b4 Bxa2 47.Bxe5+ Kf3 48.b5 1–0
 

Balázs Máté (1690) - Szegletes Zita (1249)

Kettes huszárjáték            [C50]

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 h6 4.0–0 Hf6 5.c3 d6 6.d4 exd4 7.cxd4 Hxe4 8.Be1 Ff5 9.Hc3 Fe7 10.Fxf7+ Kxf7 11.Hxe4 Fxe4 12.Bxe4 d5 13.He5+ Hxe5 14.Bxe5 Bf8 15.Vh5+ Kg8 16.Fxh6 Ff6 17.Bxd5 Ve7 18.Fg5 Bae8 19.Be5 Vf7 20.Vxf7+ Kxf7 21.Fxf6 Kxf6 22.Bxe8 Bxe8 23.Kf1 g5 24.Be1 Bxe1+ 25.Kxe1 Kf5 26.f3 c6 27.Ke2 b5 28.Ke3 a5 29.b3 g4 30.fxg4+ Kxg4 31.h3+ Kg3 32.Ke4 Kxg2 33.h4 Kf2 34.h5 Ke2 35.h6 Kd2 36.h7 Kc3 37.h8V Kb4 38.Vf8+ Kc3 39.Vc5+ Kb2 40.Vxc6 b4 41.Va4 Kc3 42.a3 bxa3 43.Vxa3 Kc2 44.b4 axb4 45.Vxb4 Kd1 46.Vb2 Ke1 47.Ke3 Kf1 48.Vf2# 1–0

Vályi Blanka Borbála (1756) - Ábrahám Zoltán (1968)

Királyindiai védelem           [E62]

1.d4 d6 2.Hf3 Hf6 3.g3 g6 4.Fg2 Fg7 5.0–0 0–0 6.c4 c6 7.Hc3 Vc7 8.e4 e5 9.h3 He8 10.dxe5 dxe5 11.Fe3 Ha6 12.Bb1 Fe6 13.Ve2 f6 14.Bfc1 Kh8 15.b4 Vf7 16.Ha4 Hd6 17.Hd2 f5 18.f4 fxe4 19.Kh2 Hf5 20.Hxe4 h6 21.b5 cxb5 22.cxb5 Hc7 23.Fc5 Bfd8 24.Vf2 b6 25.Fa3 Fxa2 26.Bb2 Fe6 27.g4 Hd4 28.Hd6 Vd7 29.Fxa8 Hxa8 30.Hc3 Bf8 31.He2 Hxe2 32.Bxe2 Bxf4 33.Vg2 Hc7 34.Vc6 Hd5 35.Vxd7 Fxd7 36.Hc8 Fxb5 37.Bd2 Bd4 38.Bxd4 exd4 39.Hxa7 Fe2 40.Bc8+ Kh7 41.Bd8 Fe5+ 42.Kg2 Hf4+ 43.Kf2 d3 44.Bd7+ Kg8 45.Hc6 Hxh3+ 46.Kg2 Hf4+ 47.Kf2 Ff6 48.Kg3 g5 49.Fb4 Fd1 50.Bd6 Kf7 51.Bd7+ Ke8 52.Bd6 Kf7 53.Bd7+ ½ - ½

Keresés az oldalon



Bővített keresés

Támogatás

  • Támogassa Ön is a sakkot!

    Kérjük adója 1 százalékával támogassa idén a Vásárhelyi Pákozdy Ferenc Sakk Sportegyesületet!   Adószám: 190-81898-1-06

Bejelentkezés